Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Elfelejtett jelszó?

Regisztrálj most!
Európai Méhész hírei : Miért indult el 1930-as években a nagyboconádinál nagyobb lépek fejlesztése?
Beküldte Geddekas Beküldve 2008.03.30. 4:35:07 (14635 olvas)



Csuja László
Biológus



Milyen kaptár? Milyen keret? Ez a méhész legfontosabb két kérdése. A legjobb elemző feldolgozást erről a két kérdésről Sőtér Kálmán adta az 1908-ban megjelent "A méh és világa" című többezer oldalas két kötetes összefoglaló munkájában. És ő ezt a könyvet, mint alcímében írja csak elméleti és gyakorlati bevezetésnek szánta a méhek iránt érdeklődő közösség számára.

Gondolom, meglepi az olvasót, hogy miért lépek vissza időben Sőtér Kálmán 1908-as munkájához, de a példáimmal az 1800-as évek elejét is felidézem, hiszen abban a pillanatban elindult a vita a helyes lépméretről, amint a kasból az első méhész kidobolta a méheit és köpűbe vagy keretes kaptárba tette. Sőtér Kálmán közel 200 oldalt szentel könyvében a kaptár kérdésnek. Értehető, hiszen forradalmi időszakot élt át és meggyőző alaposságal mutatja be a legkezdetlegesebbtől Boczonádi Szabó Imre első kaptáráig.

Sőtér többféle módon bizonyítja, hogy a kaptár méretéhez nagyon erősen alkalmazkodik a méhcsalád, pl. az anya lépek határát nem szereti átlépni. Kis kaptárban és kiskeretes kaptárakban a méhész beavatkozása nélkül népes méhcsaládot nevelni nem lehet. A méhcsalád méretét pedig ahhoz kell igazítani, hogy a méhek a főhordásra felnépesedjenek és a főhordás alatt meg ne rajozzanak, majd az év további szakasza alatt csak annyira csökkenjen a méhcsalád mérete, ami még nem veszélyezteti az áttelelést és a tavaszi felfejlődést a következő mézegyűjtési időszakra. Ő úgy látta, hogy a 35 literesnél kisebb és a 200 l-esnél nagyobb térfogatok már nem alkalmasak egy méhcsalád számára. Szerinte a kis keretek, kis kaptárak inkább rajoztatásra, a nagykeretek, nagykaptárak inkább mézeltetésre használhatók. Álláspontját számos példával támasztja alá.

A téli és a nyári hordástalan időszak hossza nagyon fontos amikor a méhcsalád optimális méretét kell kialakítani.- mondja Sőtér Kálmán. Minél hidegebb, hosszabb a tél és minél aszályosabb a nyár, annál nagyobb családokat kell a méhésznek tartania a sikeres méztermelés érdekében.

Ilyen köpűket épített az orosz P. J. Prokopovits 1812-ben, aki mézexportjáról volt híres Európában. Kaptára 115 cm magas hasáb formájú deszkaláda volt. Három részből állt. Az alsó két részben szabadon építették fészküket a méhek, de a legfelső részben egymás melletti keretek voltak, amelyekbe jó hordás idején gyűlt a méz. Ezeket a kereteket lépestül kiszedték a család fészkének sérelme nélkül és helyére újabb kereteket helyeztek. A mézet a keretes léppel együtt értékesítették. Ezt a kaptárt a mai hizlalt lépes rakodók előképének tekinthetjük, azzal a különbséggel, hogy a fészek nem kereteken volt.

Mi volt a Prokopovits kaptár sikerének titka? A keretes méztér alatti 70-80 cm magas álló hasáb alakú térben a méhcsalád 30-50 cm széles és akár 60-70 cm magas lépeket építhetett, amin az anya akadálytalanul tudott petézni, de a téli mézkészlet is bőségesen elfért, így a hosszú orosz télen se haltak éhen a méhcsaládjai, sőt az aszályos nyarakon se omlott össze nála a népesség.

Magyarországon Boczonádi Szabó Imre volt az első aki a nagy méhcsalád és az egységes nagy lépeken való méhészkedés híve lett. Ezzel kivívta az országos egyesület vezetésének ellenszenvét, hiszen ők a német modell szerinti kicsi lépméret hívei voltak. Boczonádi szembe menetelő magatartásának voltak követői, pl. Balogh Bálint 1912-ben mutatta be elképzelését. A nagyboconádinál nagyobb keretek az 1930-as években kezdtek elterjedni. Legismertebb a Konkoly féle debreceni nagykeret. De készített 37 x 53,5 cm-eset Bokor Jenő, 40 x 47 cm-est Balogh Lajos, 24 x 52 cm-est Kelecsényi Ernő, 42 x 47,5 cm-est Kelecsényi Ernő, 46 x 43 cm-est Szakovits Vendel, 50 x 36 cm-es volt az Ignácz-féle kétcsaládos fekvőkaptárban.

Mi volt a nagykeretek sikerének titka? Ugyanaz, ami az orosz P. J. Prokopovits esetében. A mi méhlegelő és időjárási viszonyainkhoz a vegetációs időszakban nagy népességű méhcsalád, télen pedig jelentős mennyiségű téli élelem szükséges, ami csak akkor biztosítható, ha az anya petézési teljesítményét semmi sem akadályozza. Az akadályok közül pedig úgy tűnik a léphatár a legjelentősebb, hiszen a mi körülményeink közepette az alacsonykeretes rakodókaptárakban élő méhcsaládok emberi beavatkozás nélkül nagyon hamar - már a repcevirágzás alatt - képesek rajt ereszteni és az akácra legyengülni.

Miért nem terjedtek el a boconádinál nagyobb keretes kaptárak? Azok akik nagyobb lépeket építettek mint a boconádi lépméret, nem voltak elég tőkeerősek és nem voltak jó piacszervezők sem, másrészt jött a II. világháború és nemcsak ezeket a kezdeményezéseket sodorta el a történelem, hanem sok mást is. Mivel a nagyboconádi kaptár már országosan el voltak terjedve, így könnyebben túlélte a háborút. De ne felejtkezzünk el egy nagyon lényeges szubjektív elemről se, Örösi Pál Zoltánról, aki mind a két Boczonádinak munkatársa és segítőtársa volt. Ő túlélte a háborút, itt maradt Magyarországon és továbbvitte Boczonádi Szabó Imre módszerét.


Felébredhet-e a nagyboczonádinál nagyobb keretek alkalmazása iránti igény? Ezt most megjósolni szinte lehetetlen. Nem mondhatunk le a gondolatról, mert a méhlegelőnk sajátosságai, tehát a rövid ideig tartó nagy hordások és az éghajlati viszonyok (hideg tél, aszályos nyár) indokolnák, hogy ebbe az irányba induljon a fejlődés. Ugyanakkor ma a nagyboconádi térvesztésének és az alacsony-keretes rakodókaptárak előretörésének korszakában élünk.

nyomtatóbarát verzió Hír elküldése a barátodnak
A hozzászólások a hozzászólok véleményét képezik. Nem vállalunk felelösséget a hozzászólások tartalmáért!
küldő Címek